Véleményem a kereszténységről

Halihó Mindenkinek! 

A mai napon egy kicsivel komolyabb témát hoztam el nektek, amiről igazából nem beszéltem/írtam még soha sem (még az instagram oldalamon se). Ez a téma nem lenne más, mint a kereszténység, hogy én hogyan élem meg ezt az egész kereszténység dolgot.


De még mielőtt bele vágnánk ebbe a bejegyzésbe, szeretném leszögezni, hogy ez az én véleményem, és nem szeretném, ha kialakulna egy vita. Szeretném, ha mindenki tiszteletben tartaná, hogy ki miben hisz, vagy mit gondol más vallásokról. De, ha esetleg valami hozzáfűzni valód van, akkor azt megírhatod, de arra kérek, hogy kulturált módon fejezd ki véleményedet.





Én amióta csak világra jöttem, szüleim katolikus nevelésben részesítenek. Katolikus óvodába jártam, alsós koromban viszont nem jártam vallásos iskolába, ami számomra elég furcsa volt, de igazából nem nagyon különbözik a mostani iskolámtól, ami viszont katolikus. De ez nem is annyira lényeges.
Ami azt illeti, én sohasem (és a családom se!) ítéltem el azokat az embereket, akik nem hisznek Istenben, sőt, ami azt illeti, mindig is kíváncsi voltam, hogy akkor ők miben hisznek. Ha most vissza gondolok, nekem alig alig voltak olyan barátnőim, akik hittek Istenben, és igazából ez most is így van, többnyire. (Legalábbis a mostaniak nem nagyon tudják eldönteni, hogy miben hisznek igazán!)
És nekem ez olyan furcsa. Mivel nekem mindig is hozzá tartozott az életemhez, hogy templomba járok, hogy imádkozok, és tudtam, hogy mellettem van valaki, még akkor is, ha én ezt nem érzékelem, nem tudatosítom magamban.


És igen, most kanyarodunk rá, arra, hogy Isten.
Én nem szeretném elmondani azokat a klisés szövegeket, hogy Isten mindig veled van, meg Isten szeret, meg mi egyebek. Pedig ez mind így van. A mindennapi életünkbe, ha nem is vesszük észre, rengetegszer ott van, bátorságot önt belénk, segít, és reményt ad. Nos igen, remény. 
A minap, amikor este imádkoztam, vagyis már éppen befejeztem, gondoltam "Milyen jó, hogy van valaki, akihez mindig fordulhatok, aki reményt ad." És ez így van. Ha tudnátok milyen jó érzés az, amikor megoszthatom kertelés nélkül a bajaimat, és hiába tűnik nekem minden egyes alkalommal, hogy csak a semmibe beszélek, mégis valahogy tudom, hogy szavaim meghallgatásra találnak.


Lehet, hogy nem létezik, de én megvagyok győződve róla. A magánéletemben több dolog is van, ami bizonyít. Igen, lehet, hogy ez hülyeségnek hangzik, de szerintem ha jobba megfigyelitek a saját életeteket, ti is találtok olyan dolgokat, amik szinte lehetetlennek tűntek, hogy megvalósulnak, és még is megtörténtek. Lehetnek ezek apróságok, vagy nagyobb dolgok is. Gondolj bele!


Attól még, hogy Istenhívő vagyok, sok mindennel kapcsolatban merülnek fel bennem kérdések, és vannak olyan Bibliai részek, amikkel kapcsolatban kisebb kételyeim vannak, de igazából szerintem a Bibliát nem szó szerint kell értelmezni.
És igen, nekem is szoktak olyan dolgok lenni a kereszténységben, amiket túlzásnak érzek, vagy éppen nem megfelelőnek.
 

Még  egy utolsó gondolat, mégpedig a húsvéttal kapcsolatban. 
Talán húsvét előtt egy héttel az osztályfőnököm tartott egy imát, amiben arról volt szó, hogy a keresztút állomásait hasonlította a mindennapi élethez, és amúgy nagyon érdekes volt ez az egész, és igaz is!


Nos, a végéhez is értünk a bejegyzésnek, remélem tiszteletben tudjátok tartani a véleményemet, és köszönöm, ha végig olvastad!

Találkozunk legközelebb,
Csicsóka



Előző bejegyzésem: Húsvéti tojásfestés