Hatalmas 2018-as bookhaul
Sziasztok!
Mint azt a címből is láthatjátok, a mai napon lezárom az évet a könyvek terén is! Tudom, egy kicsit elkéstem vele, de hát ami késik, nem múlik! Nem kétlem, hogy ebben a hónapban elfoglak halmozni könyves bejegyzésekkel, amik remélem tetszeni fognak nektek!
Na de most, visszatérve a bejegyzésre, ma elhoztam nektek pár könyves dolgot 2018-ról. A mai bejegyzésben szó lesz:
-Hány könyvet olvastam el 2018-ban/2019-ben mennyit szeretnék
-2018 kedvencei, illetve amik nem voltak olyan jók
-Műfajok
-Amiket 2018-ban vettem/kaptam
-Amiket 2019-ben elszeretnék olvasni
Egyenlőre csak ezekről a szempontokról szeretnék most írni, de lehet, hogy a bejegyzés írás közben más témák is elő fognak kerülni! De ezt majd meglátjuk.
Nos akkor kezdjük a legelején.
Hány könyvet olvastam el 2018-ban
Összesen 32-t sikerült elolvasnom, amivel mondhatni meg vagyok elégedve, tekintve arra, hogy idén egy kicsit talán elhanyagoltam az olvasást, na meg elhatároztam, hogy többet tanulok, szóval itt több minden is közre játszik, de alapból szerintem ez egy tök jó szám!
Mennyi könyvet szeretnék elolvasni 2019-ben
Az előző bejegyzésemben (2018 utolsó bejegyzése) írtam, hogy idén szeretnék 50 könyvet elolvasni. De ezen egy kicsit jobban elgondolkodtam, és úgy gondolom, hogy nem hiszem, hogy sikerülni fog ez a szám, tekintve, hogy mostanában egy kisebb könyvválságban vagyok, ami nem könnyíti meg a dolgomat, és mint fentebb említettem most több időt fordítok a tanulásra. Szóval most már inkább csökkenteném 40 könyvre, de hát ki tudja, hogy végül mi lesz! Próba, szerencse!🙂
2018 kedvencei
Ha nem is kedvencei, de nagyon szerettem őket:
-L.M.Montgomery - Anne otthonra talál
-Leiner Laura - Bábel
-Jodi Picoult, Samantha Van Leer - Sorok között
-Tera Lynn Childs - Hableányok kíméljenek!
-Leiner Laura - Maradj velem!
-Jenny Han - A fiúknak akiket valaha szerettem
-Kerstin Gier - Fellegszálló
Amik nem voltak túl jók
Amiket itt felfogok sorolni, azok nem nagyon tetszettek, mivel az a tapasztalom volt velük kapcsoltban, hogy igazából nem feltétlenül magával a könyvvel volt a bajom! Hanem inkább az, hogy túlságosan gyorsan túl akartam lenni rajta, viszont elég sokáig olvastam, és túl hosszúnak és unalmasnak tűnt már a végére!
-Kai Meyer - A betű mágusa
-Richard Adams - Gazdátlanok
-Agatha Christie - Eljöttek Bagdadba
Műfajok
Na jó, ezek nem is műfajok lesznek, inkább csak szempontok, témák!
romantikus: 9 db
fantasy: 8 db
krimi: 5 db
kalandos: 3 db
régebbi időben játszódó: 4 db
egyéb ifjúsági: 3 db
Amiket 2018-ban kaptam/vettem
- Sherlock, Lupin és Én - Az ármány kikötője
- Sherlock, Lupin és Én - A bűn fejedelme
- Leiner Laura - Bexi sorozat (2 kötetét kapta meg)
- Leiner Laura -Bábel
- Leiner Laura - Remek!
- Lener Laura - Maradj velem!
- Berg Judit - Alma - A sötét birodalom
- Jodi Picoult, SamanthaVan Leer - Sorok között
- Böszörményi Gyula - Leányrablás Budapesten
- L.M.Montgomery - Anne az élet iskolájában
- Jenny Han - A fiúknak akiket valaha szerettem
- Jenny Han - Utóirat: még mindig szeretlek
- C.S. Lewis - Az oroszlán, a boszorkány, és a ruhásszekrény
- Kerstin Gier - Fellegszálló
- Connie Glynn - Beépített hercegnő
- J.K.Rowling - Harry Potter és a bölcsek köve
Ezen képen nem az összes könyv van rajta, amit kaptam/vettem! Volt amit nem találtam, vagy éppen kifelejtettem! |
Amit 2019-ben feltétlenül elszeretnék olvasni
- Böszörményi Gyula - Ambrózy báró esetei
- Jenny Han - Utóirat: Még mindig szeretlek (és, ha ez is tetszik, akkor jöhet a 3.része!)
- L. M. Montgomery - Anne az élet iskolájában
- J. R. R. Tolkien - A hobbit
- Jodi Picoult, Samantha Van Leer - Lapról lapra
- Leiner Laura - Ez is remek!
- J. K. Rowling - Harry Potter é a bölcsek köve
- Christelle Dabos - A tél jegyesei
- + amiket újra szeretnék olvasni😊
Nos vége is van a könyves értékelőnek! És még így búcsúzás előtt szeretném leszögezni, hogy ebben a bejegyzésben nem kérkedni szerettem volna, hogy milyen könyveim vannak, vagy hogy mennyi könyvet olvastam el, vagy bármi ilyesmivel! Csak szimplán megszerettem volna veletek osztani, hogy milyen könyveket, mennyit és milyen témákban olvastam!
Köszönöm, hogy velem tartottatok, és remélem találkozunk a következő bejegyzésemben!
Csicsóka
Előző bejegyzésem: 2018 utolsó bejegyzése
Ehhez kapcsolódó bejegyzéseimet ide kattintva
Megjegyzések
Megjegyzés küldése