Hello május!


Halihó Mindenkinek!

Már azért bőven benne vagyunk a májusban, habár még azért van 2-3 hét hátra, úgyhogy még annyira nem gond, hogy most írom meg ezt a bejegyzést. Nos igen, aki már régóta követ tudhatja már a címből, hogy a mai napon a májusi bullet journalomat!

Ezen a hónapon nagyon sokat gondolkodtam, hogy mit is rajzoljak, mivel mostanság sok ötlet jutott eszembe, de végül a barátnőm segített eldönteni a végleges témát.
Összeségében megvagyok elégedve a májusi bujommal. Szerintem abszolút vidám, tavaszias hangulatúra sikerült.

Az első oldalon egy tavaszias, kicsit talán vintage hangulatú ablakot rajzoltam, aminek a rajzát, talán még tavaly néztem ki, de utána teljes feledésbe került, de nem rég megtaláltam, és már akkor elkezdett körvonalazódni, hogy én szeretném majd lerajzolni!



A következő oldal, a hónap áttekintő elég minimalista lett, és szintén az történt vele, mint az előző rajzal, mivel még tavaly néztem ki biciklis rajzokat. Így jutott eszembe, hogy ilyen is van!


A következő oldalon egy kedves kis idézet foglal helyet, amit amúgy szerintem jól tettem, hogy ide írtam, mivel így mindig eszembe jut, hogy értékeljem az apró örömöket. A másik oldal pedig pillangós lett, de erről lejjebb írok.


Szóval, ez az oldal is pillangós lett, és nekem amúgy ezek a lepkék különösen tetszenek, próbáltam minél színesebben megrajzolni őket, viszont nem ilyen össze vissza, mindenféle színnel, hanem inkább igényesen.


Ez az oldal nem lett a legjobb, de azért igyekeztem, de végül is egész jó lett, szóval annyira nincs sok ellenvetésem vele kapcsolatban! Habár nem teljesen ez volt az elképzelésem!😉 Ez is tavaszias lett.


És az utolsó két oldal, az egy kicsit különlegesebb lett, ha úgy vesszük, elvégre ilyen dekortapasszal ezelőtt még egyszer sem dolgoztam, de mindig is szerettem volna, úgyhogy kaptam az alkalmon, és kipróbáltam!

Mint láthatjátok, még így első próbálkozásra, elég egyszerűen oldottam meg a dekorálást, de szerintem azért így is jó lett.



Ennyi lett volna mára, a hétvégére tervezek még egy bejegyzést, amit remélhetőleg fel is tudok majd rakni, szóval hamarosan jelentkezem, addig is csodaszép napot kívánok!


Csicsóka


Előző bejegyzésem: Blog szülinap!
Ehhez kapcsolódó bejegyzéseim itt érhetők el

Megjegyzések