Könyvajánló #9

Halihó Mindenkinek!

Már idejét sem tudom, hogy milyen régen volt könyvajánló ezen a blogon, viszont, ha már itt a nyár, és a temérdeknyi idő, akkor lehetséges, hogy még jobban kellenek azok a könyvajánlók, nehogy valaki elunja magát otthon! Úgyhogy, nézzük is, hogy a mai napon melyik szerencsés könyvet mutatom meg!


Tartalom:

Anima ​lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül.
Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt?
Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt…
Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel.
Christelle Dabos trilógiájának első kötete számos irodalmi díjat nyert, és a legnagyobb francia kiadó, a Gallimard első könyveseknek járó elismerését is magáénak tudhatja.


Véleményem:

Nos hát hol is kezdjem?

Mondjuk, kezdem ott, hogy nagyon tetszett a könyv! Az egész tartalom, nagyon jól fel van építve,  tele volt fantáziával!
Bevallom, az elején még féltem, hogy nem fog tetszeni a könyv, mivel amúgy sok jó reményt fűztem a könyvhöz, és nem is csalódtam! (Habár amúgy az elejét kicsit unalmasnak találtam.)

Ami különösen idegesített a könyvben (tudom, most nagyon furán nézhettek, hogy miért a rosszal kezdem), hogy soha nem lehetett tudni, hogy ki a jó és ki a rossz, hogy kiben bízhatsz és kiben nem!
De ez olyan jól esően, izgalmasan volt idegesítő. Tele volt váratlan fordulatokkal, és az egész kiszámíthatatlan volt, és rejtélyes ami miatt letehetetlen volt a könyv!

Az egész könyv világa fantázián alapult, ami eléggé elnyerte a tetszésemet. Habár nem szívesen költöztem volna arra a helyre, mivel tele volt gonoszsággal, és "sötétséggel".
Szerintem elég sok leírás volt a könyvben, de nem azok az untatóak, hanem valamelyest érdekesek voltak, meg igazából rengeteg dolgot megmagyaráztak benne, szóval nagy segítség volt. (Ezt azért mondom, mert én magam nem szeretem a leírásokat.)

Az egész történet elég izgalmas, érdekfeszítő és sűrű cselekményű. És pont ezért tetszett. Soha sem lehetett tudni, hogy mi fog történni, hogy mi illúzió, kiben lehet megbízni és minek mi lehet a hátterében, vagy esetleg, hogy ki hogyan érezhet, mi van a múltjában.
Mikor elkezdtem a könyvet, sejtelmem se volt, hogy mi lesz a végkifejlete, és hát teljesen még most sem tudom, mivel ahhoz még 2 részt el kell olvasnom! Az viszont biztos, hogy teljesen beszippantott az egész történet.

Ophélie -ről annyit, hogy az elején nem nagyon kedveltem,de igazából a könyv végére már megszerettem, de még véleményt nem nagyon tudok alkotni róla, mert annyira nagyon nem éreztem vele kapcsolatban, hogy valami különleges, figyelemre méltó lenne, amit ki kéne emelni. De azt meg említeném, hogy elég bátor, és erős lány (nem fizikailag) és a tűrő képessége is elég magas, arról nem is beszélve, hogy ha kell ki áll magáért. És hozzá teszem, hogy a könyv végére jelentősen megváltozott. Természetesen jó irányba.
Thorn pedig, amit ki kell róla emelni, hogy elég mogorva, és vissza húzódó, néha pedig kegyetlen személyiség. De ennek is meg vannak az okai. Vele is az volt nagyjából, mint Ophélie-vel, hogy nem nagyon tudtam róla mit gondolni, de ez nem a közömbössége miatt volt, hanem inkább azért mert olyan rejtélyes volt, és nem sok mindent árult el magáról. Meg úgy semmiről sem.


Tehát összegezve az olvastakat, szerintem érdemes elolvasni, nagyon kellemes olvasmány, kicsit kikapcsol a valóságból és magába szippant, habár készülj fel, mert elég fagyos a hangulat benne!😉
Azoknak ajánlom, akik egy kis kalandra vágynak, ami rejtélyekkel van fűszerezve.

Értékelése:

     Borító:  5/5 - nagyon megnyerő

     Cím: 5/4
    
     Stílus: 5/5

     Karakterek/szereplők: 5/4

     Történet: 5/5*

     Szórakoztatás: 5/5

     Izgalom: 5/5

    Oldalszám: 580

    Kedvenc szereplő(k): Róka, Gaelle

   Jellemzése szavakkal: fantáziadús, izgalmas, rejtélyes


Részletek a könyvből:

"Azt mondják a régi házaknak lelkük van. Animán, a világnak azon a részén, ahol a tárgyak életre kelnek, a régi házak leginkább dacos természetükkel vonják magukra a figyelmet."


"Az egyik szekrény ajtajára erősített tükör kellős közepéből egy orr egye kandikált elő.
És a hegyét az orr többi része is követte. Azután előbukkant egy szemüveg, egy ívelt szemöldökpár, egy homlok, egy száj, egy áll, két szem, sok haj, egy nyak és két fül. A tükörből kinyúló, vállmagasságban végződő fej körülkémlelt, jobbra nézett, balra nézett. Ezek után valamivel lejjebb elődudorodott egy térdkalács, a nyomában pedig megjelent a hozzá tartozó test, amely olyan természetességgel vált ki a tükör sima felületéből, mintha csak egy kád vízből szállt ki. A sötétből kilépő alak kopott kabátot, sötétített szemüveget, a nyaka körül hosszú, háromféle színes fonalból kötött sálat viselt."


"-Nem ismerek rád! Amikor az unokabátyáidat akarták a nyakadba varrni, nem győzte kéretni magad, most meg, hogy egy ilyen barbárt készülnek az ágyadba tuszkolni, szó nélkül beletörődsz?!
Ophélie - az egyik kezében a szivaccsal, másikban egy csészével - megállt mozdulat közben, lehunyta szemét. És a szemhéja mögötti sötétségben mély önvizsgálatot tartott.
Hogy bele törődött volna? Ahhoz, hogy bárki bármibe beletörődjön, először el kell fogadnia a helyzetet, ahhoz pedig, hogy a helyzetet el tudja fogadni, értenie kell, hogy hogyan és miért keveredett bele. Márpedig Ophélie az egészből az égegyadta világon nem értett semmit."


"- Egyébként híreim vannak számodra, és nem is akármilyenek! A rejtélyes kérődnek végre van neve!
Erre még Ophélie is kidugta a fejét a szatyorból. Néhány órával a hivatalos bemutatkozás előtt épp ideje volt, hogy a pletyka kiszivárogjon. (...)
 - Szóval? - kérdezte, miután látta, Agathe mennyire élvezi, hogy húzhatja.
 - Thorn.
Ophélie behúzta a sáljába a nyakát. Thorn? Már magától a névtől kirázta a hideg. Szikár, kopogós volt a hangzása. Kemény. Szinte bántó. Vadászhoz illő."


"A férfi mereven bámult kifelé az ablakon, időnként csendben biccentett egyet, azon túl nem különösen fárasztotta magát, hogy válaszoljon a szűnni nem akaró locsogásra, vagy akár egyetlen pillantásra méltasson bárkit."


"-Hársfatea -pontosított Ophélie. - Állítólag jót tesz az.....
 -Mindig ilyen halkan beszél? - vágott a szavába Thorn. - Alig érteni.
Rövid hallgatás után Ophélie még az előzőnél is halkabban felelt:
 -Mindig."


"- Ó, tudja, nem olyan vidék ez, mint az önök békés völgykatlanja, ahol a nappal és az éjszaka szónak még értelme van! Idefent a tánc, a cselszövés és az áskálódás nincs napszakhoz kötve. A nagyvilági élet olyan, mint egy hatalmas daráló: ha az ember bekerül a fogaskerekek közé, kicsúszik a keze közül az idő. 
(...)
 - És szeret így élni?
Archibald  leguggolt mellé, él szórakozott érdeklődéssel kivette a kezéből a virágbabát.
 - Nem, de sohasem éltem másként. Megengedi, hogy adjak önnek egy tanácsot, kicsi Denise?  Egy olyan tanácsot, amelyet alkalomadtán érdemes továbbadnia az unokahúgának. Mondja, hogy én üzenem.
Ophélie meglepetten felé fordult.
 - Soha, de soha ne merészkedjen Faruk nagyúr közelébe! Amilyen szeszélyes, olyan kiszámíthatatlan. Könnyen megütheti a bokáját az ember."


"De egyvalamihez még neki sem volt joga: hogy beleszeressen."


"-Lazsálgatunk, lazsálgatunk? Amint az urak hátat fordítanak, csak tátjuk a bagólesőnket?
Amikor a fickó  magasba lendítette péklapát méretű kezét, Ophélie  azt hitte, menten lekever neki egyet, de helyette csupán barátságosan meglapogatta a hátát.
 - Ez esetben mi ketten jól kifogunk jönni egymással. A nevem Róka, és ha lógásról van szó, abban nálam nagyobb mester nincs széles e házban. Most vagy itt először, ugye? Olyan anyátlanul ácsorogsz ebben a félreeső zugban, hogy tisztára megesett rajtad a szívem. Na gyere csak velem, öcskös!"


"-Nénikém!
 -Igen?
Ophélie el akarta mondani neki, milyen boldog, amiért ott van vele, és azt is, hogy menyire félti, de a szavak valahogy nem jöttek ki a torkán. Olyan dolgok voltak ezek, amelyekről sohasem sikerült igazán beszélnie. De miért nem?"


"-Az anyjáról még sohasem mesélt - motyogta Ophélie.
 -Mert semmi kedvem mesélni róla - vágta rá szárazon."


"- Annak idején azt jósoltam, hogy a telet sem éri meg, de beismerem, tévedtem önnel kapcsolatban. Most ön vonja kétségbe, hogy valaha képes leszek tisztességes életet biztosítani önnek.  Az a kérdés, hogy hajlandó-e legalább esélyt adni rá, hogy meghazudtoljam."


"A gátlások igenis fontosak. Még a kéznél is fontosabbak. "Ahhoz, hogy belépj egy tükörbe - mondta a búcsúzásukkor a bácsikája -, önmagaddal kell szembe nézned."  És Ophélie tudta, hogy amíg vannak gátlásai, amíg csak is a saját lelkiismeretére hallgat, amíg reggelente bele tud nézni a tükörbe, addig más nem parancsolhat neki. "A két kezem nem minden. Mindenekelőtt  ez vagyok én - vonta le magában a következtetést, és visszahúzta az ujjait a csillogva fodrozódó tükörből. - Tükörjáró."

A végéhez is értünk a bejegyzésnek, köszönöm, hogy velem tartottatok! Bízom benne, hogy tudtam bővíteni az TBR listátokat, vagy esetleg megtudtam erősíteni bennetek, hogy elolvassátok a könyvet!
Ha bármi mondanivalód van a könyvvel, vagy akár a bejegyzéssel kapcsolatban, akkor bátran írd meg kommentbe!


Hamarosan találkozunk, addig is további szép napot/nyarat kívánok!

Csicsóka



Előző bejegyzésem: Helló június!
Ehhez kapcsolódó bejegyzéseimet ide kattintva érheted el